A következő címkéjű bejegyzések mutatása: átverés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: átverés. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. július 8., csütörtök

Musztafa gyűrűje

Egy ismerősömmel esett meg az alábbi történet tegnapelőtt:

Jött haza Dévaványára másodmagával Gyomaendrőd felől személyautóval, és a 10-es kilométerkő körül elmentek egy az út szélén álló fekete Mercedes mellett. A Mercedes sofőrje a kocsija mellett állva integetett nekik, hogy álljanak meg. Megálltak, a szemmel láthatólag külföldi férfi odajött hozzájuk, és tört magyarsággal azt mondta, hogy ő török állampolgár (valamilyen Musztafának hívják, mutatott egy igen élethű igazolványt is), és fogytán a benzinje, és nincs nálla magyar forint. "Nix forint!" - mondogatta, annyira ártatlan és kétségbeesett képpel, hogy az ismerősöm megsajnálta. Ekkor Musztafa lehúzott az ujjáról egy súlyos és igen értékesnek tűnő gyűrűt, mondván, hogy az százezer forintot ér, adjanak érte neki benzinre pénzt, nagyon szorult helyzetben van. Ismerősöm megörült, hogy milyen szerencséje van, odaadta nálla lévő ötezer forintot a töröknek, ő pedig hálálkodva átadta a gyűrűt; majd kérdezgette mennyi benzint kapna azért a pénzért, ismerősöm mondta, hogy tizen-egynéhány liternyit. Erre Musztafa lehúzott egy karikagyűrűt egy másik ujjáról, azt meg háromezer forintért megvette az ismerősöm utastársa. A török még a telefonjaikat is szerette volna megkapni, de szerencsére volt annyi eszük, hogy azt nem adták oda.

Nekem már amikor hallottam a történetet, rögtön gyanús volt, de utánanéztem az ismerősömnek az Interneten, hogy mennyit érne a gyűrűje, ha valóban aranyból lenne. Egy 20 grammos, 14 karátos gyűrűről van szó, íme:


Ez, ha igazi lenne, minimum 96000 Ft-ot érne. Ám egyúttal rákerestem a "arany gyűrű török benzint" kifejezésre, és az első találat ez az oldal volt: http://autozz.blog.hu/2009/09/17/csalok_az_ut_menten
Szinte szóról szóra ugyanaz a történet, mint ami az ismerősömmel esett meg. Mondtam neki, de ő még reménykedett. "Olyan őszinte képe volt a töröknek", meg "igazolványt is mutatott", "külföldi rendszámú autója volt", stb...

Volt útitársa ma elvitte egy üzletbe megnézetni a gyűrűjét: valódi sárgarézből készült...

2009. február 9., hétfő

Garancia - folytatás

Nos, az üzletben azzal fogadtak, hogy a törésre nem vonatkozik a garancia; ám ez a véleményük hamar megváltozott, amikor a gyártóval való levélváltásomról említést tettem. ;-) Ezután abban egyeztünk meg, hogy leszedem a rugót, behozom, pár nap múlva hozatnak újat. Haza kellett jönnöm, leszerelnem a rugót (spéci, hozzávaló szerszám nélkül (olyasmi mint a sarokköszörű  kulcsa, csak kissebb) híján nagy élmény volt); a rugó helyére ideiglenesen egy vastag gumicsődarabot húztam, majd vissza az üzletbe. Beléptem, sehol senki, de hallottam, hogy az eladó hátul telefonált. Először valami autóalkatrészről beszéltek, majd az én rugómról is, kb olyasmit mondott az illető, hogy küldjenek valami "olcsó vackot". Ezután előrejött, és észrevette, hogy már ott vagyok. ;-P Ekkor közölte, hogy nem csak a rugó kell, hanem az egész teleszkóp-izé. Erre mondom, hogy ez nem nyerő, én a biciklimmel holnap mennék dolgozni. Végül is nagy keservesen elővett egy komplett teleszkópot az egyik polcról, ideadta, hogy cseréljem ki, és vigyem vissza a rosszat (összerakva)...

Azaz: volt cserealkatrész, de inkább rendeltek volna valami rosszabb minőségűt, hogy jó lesz az nekem...

Hazajöttem, kicseréltem, visszavittem. Ám a papírokért még a jövőhéten be kell mennem.