2009. november 25., szerda

Defekt 2

Nemrég megszűnt a Sláger rádió, és Neo FM van helyette, azóta napi 4-6 órát hallgatom a rádiót a telefonomon; (azelőtt havonta se hallgattam ennyit ;-)) ez azt eredményezi, hogy kb. két nap alatt annyira lemerül, hogy a töltöttség jelző zöldből sárgára vált. (Nem szeretem sűrűn tölteni, mert az nem tesz jót az akkumulátornak, ezért csak akkor töltöm, ha már sárga.) Tegnap már félig le volt merülve, de még éppen nem volt sárga, ezért nem is töltöttem fel, így ma délelőttre besárgult, reggel rádiózástól, meg néha az Opera Minit is elindítottam; délutánra már csak 30%-os töltöttséget jelzett. Három körül felhívott egy hölgy, hogy valami felmérést készítenek valamelyik telefontársaságnak, ráérek-e. Mondtam, hogy a telefonom nemsoká lemerül, hívjon öt után, ha már otthon leszek.

Hazafelé, kb. 3 km-rel Ványa előtt kilyukadt a hátsó kerekem: egy fémfúráskor keletkező vasforgács-darab szúrta ki. Nem gond, van tartalék gumim, 15-ös kulcsom és pumpám is. Csak fél öt után már igencsak sötét van, ezért pumpáltam kicsit, majd mentem valamennyit; három pumpálással elértem Ványa határát, ahol már van villanyoszlop, és láttam is valamit, bár elég gyenge volt a fény. Gyorsan leszedtem a kereket, gumicsere, majd pumpálnám fel. Csakhogy a gumi motorszelepes volt. Ez még nem lenne gond, hiszen a kilyukadt gumi is az, csakhogy ennek a szelepe túl szoros volt, és a biciklipumpán nincs olyan tüske, ami benyomja a szelepet, hanem a légnyomásnak kellene. Ehelyett viszont a pumpáról jött le a tömlő: a gumiba semennyi levegő nem jutott. Próbálkoztam pár percig, majd feladva hazatelefonáltam a már majdnem teljesen lemerült telefonommal, hogy hozzon már valaki egy normális pumpát. Apám visszahívott kicsit később, hogy elküldte a pumpát az egyik öcsémmel. Úgy húsz perc várakozás után már eléggé ideges voltam, ezalatt visszaraktam a kereket, hiszen felpumpálni összerakva is fel lehet, elindultam hazafelé, tolva a biciklit.

Vagy öt perc múlva megjött az öcsém. Éppen elkezdtem szidni, hogy egy öt perces utat hogy lehet fél óra alatt megtenni, amikor megcsörren a telefonom, gondoltam megint apám hív valami hülyeséggel, felvettem, beleordítottam, hogy "MI VAN?!", de hát a korábban hívó hölgy volt  az. (Rejtett telefonszám hátrányai...) Persze elnézést kértem, de valahogy megsejtette, hogy most sem alkalmas az időpont ;-)  és megbeszéltük, hogy fél óra múlva visszahív.

A biciklit felpumpáltam, öcsém hazaindult (a pumpával együtt), hogy majd utólérem. A pumpa viszont még kellett volna, mert a sötétben összerakás nem túl jól sikerült, és jöhettem haza félig lapos gumival (minden fordulatnél érződött egy döccenés, ahogy a szelep leért :-/), lett is izomlázam rendesen. Itthon összeraktam a kereket a szobámba, az eredeti gumit megragasztva, és úgy tűnik a csere-gumi is túlélte a laposan hazajövést. A hölgy viszont nem hívott vissza azóta sem. Persze az is lehet, hogy csak a munkaideje járt le. ;-)