2009. február 2., hétfő

Garancia

A múlt hét vége felé, miközben jövök hazafelé a Gyomai úton szakadó esőben (kerékpárral), átmentem egy tócsával álcázott kátyún. (Nem árt tudni, hogy a Gyomai út elvinné az egy méterre jutó 10-15 cm mély kátyúk versenyének fődíját, ha lenne ilyen. ;-P) Szörnyű reccsenés hallatszott: valami eltört. Nem lepődtem meg nagyon, a sárvédők 2-3 hetet szoktak bírni, a kormányban is golyóskosarat kellett már cserélnem, mert az acél(?) golyók összelapultak... Hazaérve már sötét volt, így nem láttam mi törhetett el, csak ahogy helyre raktam a bringát, az ülésnél fogva kicsit megemelve igencsak lötyögött a váz, amit középen egy dugattyús-rugós akármi fog össze; gondoltam elhagyhattam egy csavart belőle. Másnap a világosban láttam, nem csavar maradt el, hanem a majd 8 mm vastag acélrugó tört ketté. A biciklit tavaly nyáron vettem, blokk és a papírjai megvannak, így hát nem is nyúltam hozzá, hátha van rá garancia. (Ezt a gyártótól emailban meg is tudakoltam, válaszoltak még aznap (szombat délután!)): hogyha nem cementeszsákot vagy ilyesmit szállítottam vele, akkor ki fogják cserélni. 9-én, hétfőn úgyis véradás, hát kiveszek egy nap szabadságot, és majd meglátjuk, mit szólnak a helyi üzletben, ahol vásároltam.

Ehhez hasonló kerékpárról van szó: http://schwinncsepel.hu/pics/termek/big_26_kep1.jpg

2009. január 23., péntek

Eon, utóljára (?)

Megjött az áramszámlám, a szokásos 60 kWh-ról, ám a számlán a "fogyasztási hely"-nél még mindíg a házam előző tulajdonosának neve szerepelt. Felhívtam az Eon ügyfélszolgálatát, pár perc zenehallgatás után jelentkezett az ügyintéző hölgy, a panaszomat hallván elismerte, hogy ők hibáztak, "rendszerhiba" történt, de rögtön át is írta. Tehát elvileg ez az a pillanat, hogy végleg a nevemre került minden. :-)

2009. január 5., hétfő

Nauszika

A hétvégén, talán vasárnap, véletlenül az M1-es csatornára váltottam a "TV-t" (TVkártya a számítógépben ;-)), és egy nagyon remeknek ígérkező japán rajzfilm ment: valami sokpropelleres repülő-féleségek látszottak éppen, de olyanok, mintha a középkorban épültek volna, stb... Nállam az M1 nem igazán jól jön be (ez valószínűleg összefügg azzal, hogy csak RTL klub/TV2 befogására jó antennám van ;-P), ezért megnéztem a címét és letöltöttem. Ez a rajzfilm a "Laputa - Az égi palota"; és ugyanaz a Hayao Miyazaki írta (és rendezte), mint az Oscar díjas Chihiró-t, ami szintén elég jó. Ez a rajzfilm  1986-ban készült, de sok (minden ;-)) mostanában készült filmnél nagyságrendekkel jobb. Érdemes megnéznie mindenkinek.

Keresgélés közben ráakadtam még több Miyazaki-alkotásra, eddig a kedvencem a "Nauszika - A szél harcosai" című remekmű. (1984-ből!) Ez kötelező darab, mindenkinek látnia kell!

Pár link, kedvcsinálónak:

http://www.youtube.com/watch?v=-G3CYO9AS_k
http://www.youtube.com/watch?v=7wSba9hwCaU



2008. december 26., péntek

Chatbot

Íme, itt jobbra látható második chatbotom, Lisa. Internet Explorer (6) alatt valamiért nem lesz akkora a keret, mint kellene, de Operával, Chrome-mal és Firefoxszal jó. Ha túl hosszú szöveget ír ki, megjelenik egy görgetősáv, ahelyett, hogy átméreteződne az ablaka; még ezen is gondolkodnom kell. ;-)

Tudásbázisa még igen kicsi, majd tanítgatom, ha a lustaságom engedi. ;-P

2008. december 21., vasárnap

Dicsőséges reggel

Az öcsémék valami flash játékokkal játszottak, és annyira megtetszett egyiknek a zenéje, hogy levadásztam. Íme: Glorious morning- Waterflame

Halgassátok, mert jó! :-)

2008. december 3., szerda

Az alkohol(ista) veszély ;-)

Pár hónapja egy volt munkatársam éppen Gyomán járt, hát benézett a céghez, "némileg" ittas állapotban. (Ez az állapot nálla elég sűrűn elő szokott fordulni, ezzel függ össze az is, hogy már nincs a cégnél. ;-)) Délután, miközben hazafelé mentem, találkoztam az exmunkatársam öccsével, aki régi ismerősöm (volt osztálytársam is); és a beszélgetésünk közben szóba került a cég (korábban ő is dolgozott ott), és hogy majd benéz valamikor; ekkor említettem neki, hogy a bátyja is járt ott,  ittasan.

Ma az illető megint benézett a céghez, (ezúttal józanul ;-)) és egyből hozzám jött, hogy "hogy mertem elmondani az öccsének, hogy részeg volt", és hogy "ezért el fog intézni".  :-D

Hát, ezt megszívta, ha titkolni akarta a volt részegségét (amiről amúgy is mindenki tudott, aki ismeri ;-)), mert mostmár az is tudja, aki nem ismeri, de idetéved a blogra, például az "alkoholista" szóra rákeresve (miután majd a Google egyik robotja erre járt ;-)).

2008. november 17., hétfő

Back to the Future

Ma kaptam egy levelet az Eon-tól (2008.11.17-e van). A levélben közölték velem, hogy a múlt hónap 31-én ki fognak jönni elenőrzésre. Azt gondolná az ember így elsőre, hogy a Posta szúrta el, és ott kallódott a levél; de nem, a pecsét szerint 2008.11.12-én adták fel, tehát alig 12 nappal a várható ellenőrzés után. Úgy tűnik, az Eonnál már az időutazást is bevetik a hatékonyság növelése érdekében. :-P

A borítékon a Posta időbélyegzője:

A levél: